2008. december végi adatok alapján a tavalyi év során több mint kétszer annyi ügyfél nyitott lakossági folyószámlát a Citibanknál, mint az egy évvel azelőtti időszakban, az éves növekedés közel 70 százalékát a tavaly márciusban bevezetett Nullaforintos Bankszámla-nyitások tették ki. Ez a jelentős növekedés igazolta a Nullaforintos Bankszámla létjogosultságát, hiszen előzetes felmérések azt mutatták, hogy a folyószámlához kapcsolódó banki költségek akár az évi ötvenezer forintot is meghaladták egyes pénzintézeteknél. Az ügyfelek visszajelzései alapján világos igény mutatkozott az átlagos 0,2-1,5 százalékot jelentősen meghaladó látra szóló kamat iránt, mely úgy biztosítja az ügyfelek számára a rövid távú likviditást, hogy közben magas hozamot garantál. Erre az igényre válaszolt a Citibank a Nullaforintos Bankszámlákhoz kapcsolódó hétszázalékos látra szóló kamat, valamint a készpénz-visszatérítés ajánlatok bevezetésével.
"A Nullaforintos Bankszámláink népszerűsége bizonyította, hogy van egy olyan ügyfélréteg, amely ki akarja és ki tudja használni a számla nyújtotta előnyöket, vagyis azt, hogy az összes hazai forinttranzakció ingyenes minden csatornán keresztül. Ugyanakkor figyeltünk az ügyfelek további igényeire, miszerint fontos lenne számukra egy olyan megoldás, amely a likviditás fenntartása mellett magas kamatot biztosít." - mondta Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatója.
"Így alakítottuk ki új, a magyar piacon kiemelkedően előnyösnek számító ajánlatunkat, melyben az MNB alapkamatát követő, magas látra szóló kamatot kínálunk ügyfeleinknek. Sőt, ezt kiegészítettük a betéti kártyás vásárlások után járó kedvező készpénz-visszatérítési ajánlattal is, mely a maga nemében egyedülálló a magyar piacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a készpénz-visszatérítés szolgáltatásunk révén egy újabb innovációval jelentkezünk a magyar piacon." - tette hozzá Sianturi úr.
A jelenleg 7 százalékos látra szóló kamatot azok a Citibank Nullaforintos Bankszámlával rendelkező ügyfelek vehetik igénybe, akik az általuk kijelölt nullaforintos folyószámlájukon folyamatosan legalább 300 ezer forint napi egyenleggel rendelkeznek, és a CitiPhone telefonos ügyfélszolgálaton vagy személyesen Takarék Plus számlát igényelnek, melyre az általuk meghatározott, 300 ezer forintot meghaladó egyenleg részt átvezettetik. A Takarék Plus számla minden költségtől mentes, az ezen lévő napi egyenleg után fizet a bank jelenleg 7 százalékos látra szóló kamatot. A látra szóló kamat az MNB alapkamatát követi, annál mindenkor 2,5 százalékkal alacsonyabb.
A 0,5 százalékos készpénz-visszatérítés minden olyan Nullaforintos Bankszámlához tartózó Citikártyás vásárlás után jár, amelynek összege meghaladja egyenként a 10 ezer forintot. A jogosultsághoz szükséges, hogy az ügyfél Takarék Plus számlát igényeljen, és az ahhoz kapcsolódó magas kamatot a vonatkozó feltételek szerint folyamatosan igénybe vegye. Az adott hónapra járó készpénz-visszatérítés, melynek összege havonta maximum 10 ezer forint lehet, a következő hónap utolsó munkanapján kerül jóváírásra az ügyfél folyószámláján.
További információk az új ajánlatokról, illetve a Citibank egyéb termékeiről és szolgáltatásairól a www.citibank.hu oldalon olvashatók.
| Médiakapcsolatok: |
|
|
|
| Hencz Éva |
|
Tel: (06-1) 412-6086 |
|
| ügyvezető igazgató |
|
Mobil: 06-30-250-7473 |
|
| |
|
Fax: (06-1) 412-6050 |
|
|