A Citibank Magyarország 2004 óta támogatja a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozások Pénzügyei Tanszékén zajló oktatás színvonalának növelését, és most indította el a 2009/2010-es programot. Október közepén a tanszék több mint száz hallgatója vett részt a programindító eseményen, amelyen Balássy László, a Citibank Magyarország vállalati üzletágának vezérigazgatója interaktív fórumot tartott a diákokkal, hogy elemezzék a magyar gazdaság jelenlegi helyzetét, és megvitassák a fejlődés lehetséges megoldásait.

|
| Balássy László interaktív fórumot tartott a Corvinus Egyetem diákjaival a programindító esemény keretében |
|
|
Az idén hatodik alkalommal meghirdetett program amellett, hogy pénzügyi támogatást nyújt a Vállalkozások Pénzügyei Tanszék oktatási színvonalának emeléséhez, a Citibank szakembereinek banki témájú előadásait, egy esettanulmányi versenyt, illetve az idén újításként a Legjobb végzős hallgató díjat is magában foglalja.
Varga Eszter, az előző esettanulmányi verseny első helyezettje így foglalta össze tapasztalatait a versenyről: „A Citibank Esettanulmányi Versenyen való részvétel rengeteg lehetőséget adott számomra, hogy szakmai ismereteimet és elemzői készségeimet fejlesszem, mialatt gyakorolhattam a különböző statisztikák alkalmazását, beleértve a jövőbeli trendek meghatározását múltbeli adatok alapján. Nagyon örültem, hogy én nyertem az első díjat, amelyet egy külföldi tanulmányúton való részvételre fordítottam.”
Fiath Attila, a Vállalkozások Pénzügyei Tanszék docense az egyetem képviseletében a program koordinátoraként az immáron hagyományt teremtett kezdeményezés jelentőségéről ezt mondta: „Ez a partnerkapcsolat nagyon jó példája annak, hogy miként tudja egy globális vállalat növelni a pénzügyi oktatás színvonalát Magyarországon. A Citibanktól érkező támogatásból egyrészt ki tudtuk fejleszteni egy speciális kurzus tankönyvét, másrészt a Citibank szakembereinek előadásai révén hallgatóink a pénzügyi iparág legújabb információihoz és adataihoz juthatnak hozzá, s ezt a tudást az esettanulmányi versenyen is alkalmazhatják. A hallgatók visszajelzései a programról nagyon pozitívak, és mi nagyra értékeljük ezt a partnerkapcsolatot.”
Balássy László, a Citibank Magyarország vállalati üzletágának vezérigazgatója hozzátette: „A Citibanknál világszerte egyik kiemelt támogatási terület a pénzügyi oktatás, és ez a hatodik éve futó program kiváló példája annak, hogy milyen eredményes munkát tudunk végezni egy ilyen többszintű támogatói együttműködés keretében. Egyrészt a kezdetektől előadásokat tartok a tanszék hallgatóinak a vállalatfinanszírozás és kockázatkezelés témában, másrészt interaktív fórumokat vezetek, ahol megbeszéljük a diákokkal a világgazdaság aktuális helyzetét, annak hatását régiónkra és Magyarországra, illetve a magyar gazdaság helyzetéről és a fejlődés lehetséges pontjairól is megvitatjuk elképzeléseinket. Örömmel tapasztalom, hogy a diákok egyre nyitottabbak, egyre bátrabban osztják meg véleményüket, és egyre konstruktívabb megoldásokban gondolkodnak.”
| Médiakapcsolatok |
|
|
|
| Hencz Éva |
|
Telefon: (06 1) 412-6086 |
|
| ügyvezető igazgató |
|
Mobil: 06 30 250-7473 |
|
| |
|
Fax: (06 1) 412-6050 |
|
|