Sajtószoba
Archív sajtóközlemények
Archívum
 
Citibank / Sajtószoba / Sajtószoba Archívum - 2010
 
Három tehetséges fiatal szakember a 2010. évi Felkai András Ösztöndíj pályázatának nyertese
 
2010. július 12.
 

2010. július 12-én három tehetséges, egyetemet végzett fiatal szakember nyert továbbképzéséhez ösztöndíjat a 2010. évi Felkai András Ösztöndíj pályázatán. Kleeberg Balázs, a Szent István Egyetemen, Orbán Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetemen és Varján-Bajkó Orsolya, a Nyugat-magyarországi Egyetemen végzett hallgatók közgazdasági, pénzügyi továbbképzésükhöz fogják felhasználni az egyenként 400 ezer forintos ösztöndíjat.

Kleeberg Balázs, az idei ösztöndíj egyik nyertese elmondta: „Mára már az egyetemisták szélesebb körében közismert, hogy minden évben pályázni lehet a Felkai András Ösztöndíjra, és úgy tudom, hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek is rá. Én a pályázatomban a hollandiai „EU Structural Funds Management” egyetemi képzésben való részvételhez kértem, s nagy örömömre nyertem el az ösztöndíjbizottság támogatását. 2010 szeptemberében kezdődik ez az egyéves továbbképzés, ahol az uniós pályázatok megírása, projektek tendereztetése, riportok készítése, valamint uniós szinten való lobbytevékenység lefolytatása területén tudok új ismereteket szerezni, ami minden bizonnyal sokat fog hozzáadni karrierlehetőségeimhez.”

Balról jobbra: Felkai Tamás, az ösztöndíjbizottság tagja, Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatója, Varján-Bajkó Orsolya, Kleeberg Balázs, Orbán Krisztina, a három díjazott és Király Júlia, az MNB alelnöke

A díjátadón Batara Sianturi, a Citibank vezérigazgatója elmondta: „Azért fontos számunkra ez a program, mert lehetőséget teremt arra, hogy fiatal tehetséges egyetemi hallgatók és szakemberek tanulmányait, illetve továbbképzését támogathassuk, és ezáltal a magyar gazdasági és pénzügyi szektor olyan kiválóan kvalifikált szakemberekkel gazdagodik, akiket Felkai Andráshoz hasonlóan nyitott szemlélet, pozitív beállítottság, hozzáértés és nemzetközi látókör jellemez.”

A Felkai András Ösztöndíjat a Citibank Magyarország és az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért szakmai nonprofit szervezet közösen alapította a tragikus körülmények között elhunyt, kimagasló tehetségű, a magyar üzleti életben széles körben ismert és elismert szakember, Felkai András emlékére 2002 márciusában. A Citibank mellett Felkai András családja, valamint számos pénzügyi vállalat és magánszemély szintén hozzájárult a díjalaphoz.

A díj, amely az alapban összegyűjtött összeg után járó kamatokból kifizetett pénzjutalom, tehetséges egyetemi hallgatók, illetve fiatal szakemberek tanulmányainak támogatását szolgálja, és minden évben a benyújtott pályázatok alapján az Ösztöndíjbizottság ítéli oda, egy előre meghatározott kritériumrendszer alapján.

Az alapítás óta eltelt idő alatt eddig összesen tizennégy fiatal tanulhatott tovább az ösztöndíj segítségével.

Vissza a Sajtószobába Oldaltérkép
 

A Citiről
A Citi vezető globális pénzügyi szolgáltatóként körülbelül 200 millió lakossági, vállalati, állami és intézményi ügyfelet szolgál ki a világ több mint 140 országában. A Citicorpon és a Citi Holdingson keresztül a pénzügyi termékek és szolgáltatások széles skáláját kínálja ügyfelei számára, beleértve a lakossági banki szolgáltatásokat, a hiteleket, a vállalati és a befektetési szolgáltatásokat, az értékpapír-kereskedelmet, illetve a tranzakciós szolgáltatásokat és a vagyonkezelést. További információ a www.citigroup.com és a www.citi.com címen található.

Médiakapcsolatok      
Hencz Éva   Telefon: (06 1) 412-6086  
ügyvezető igazgató   Mobil: 06 30 250-7473  
    Fax: (06 1) 412-6050  
 
 
lépjenvelünkkapcsolatba
 
Citibank Hitelvonal
CitiPhone Banking
Bankfiókok
Elérhetőségeink