Az idén ősszel a Citibank újabb 20 ezer facsemetét telepít az Ültessünk fákat a jövőért programja keretében, amelyet 2008-ban indított útjára Magyarországon. E program révén a Citibank ügyfeleivel, környezetvédelmi alapítványokkal és erdészetekkel karöltve szolgálja az életadó természeti kincs, az erdő megóvását. Emellett környezetvédelmi tudatosságot épít, hiszen arra ösztönzi lakossági, Citigold, valamint kis- és középvállalati számlavezető ügyfeleit, hogy igényeljenek elektronikus bankszámlakivonatot, illetve elektronikus számlainformációt, amiért cserébe minden ezt a megoldást választó ügyfele nevében elültet egy facsemetét.
A Citibank 20 ezer bükk-, illetve hársfacsemete, valamint barkócaberkenye elültetését támogatja az ősz folyamán, Budakeszi határán. Ezek a kis fácskák pótolják a 2010. tavaszi viharok során kidőlt 100-120 éves öreg bükköket.

|
| Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő főmérnöke (balra) és Batara Sianturi, a Citibank vezérigazgatója fát ültetnek a programindító eseményen |
|
Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: „Nagyon örülünk, hogy a 2008-ban elindított környezettudatosság-építő programunk ilyen töretlen sikerrel folytatódik. Számlavezető ügyfeleinkkel együttműködésben az ideivel együtt összesen 37 ezer facsemete elültetésével járulunk hozzá a főváros környéki erdők megóvásához, miközben korszerű megoldást kínálunk ügyfeleinknek, hogy elektronikusan követhessék nyomon számlainformációikat. Nagy várakozással tekintünk az új lehetőségek elé, amelyek azáltal nyílnak, hogy a közlejövőben hitelkártya-birtokos ügyfeleink számára is elérhetővé tesszük az elektronikus számlakivonatot.”
„A Pilisi Parkerdő örömmel társul a Citibank e kiemelt fontosságú programjához" – mondta Csépányi Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. természetvédelmi és termelési főmérnöke. "Köszönjük a Citibank segítségét a tavaszi viharkárok helyreállításában, hiszen az elültetett fák tisztítják a levegőt és a vizeket, védik a talajt az eróziótól, növelik a táj szépségét, miközben élelmet és lakhelyet biztosítanak az erdei életközösségben élő állatoknak.”

|
| A Citibank Magyarország és a Pilisi Parkerdő vezetői az Ültessünk fákat a jövőért program indító eseményén |
|
E programját a Citibank az Erdők a Közjóért Alapítvánnyal, illetve a Pilisi Parkerdővel együttműködésben valósítja meg. A Pilisi Parkerdőt 1969-ben alapították, a parkerdőgazdaság szakemberei napjainkban 65 ezer hektárnyi állami tulajdonú erdőterületet kezelnek a főváros környezetében, ahol rendkívül nagy a tiszta levegő és víz iránti igény.
A Citibank Ültessünk fákat a jövőért programjáról a www.citibank.hu honlapon található bővebb tájékoztatás.

|
| 2010. tavaszi viharkár Budakeszi határán |
|
| Médiakapcsolatok |
|
|
|
| Hencz Éva |
|
Telefon: (06-1) 412-6086 |
|
| ügyvezető igazgató |
|
Mobil: 06-30-250-7473 |
|
| |
|
Fax: (06-1) 412-6050 |
|
|