A NESsT és a Citibank immár harmadik alkalommal, az idén is meghirdeti az üzleti szférában működő társadalmi vállalkozásokat fejlesztő közös programját. Az átfogó üzletviteli képzést és a legjobbaknak finanszírozást nyújtó programban tíz sikeresen pályázó vállalkozás vehet részt. Olyan vállalkozások pályázhatnak 2011. november 14-ig, amelyek a profitcélok mellett valamilyen társadalmi célt is szolgálnak: a helyi közösségeket fejlesztik többek között munkahelyteremtés, egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz való hozzásegítés, csökkentett energia- és erőforrás-felhasználás, illetve természetvédelmi tevékenység révén.
Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: „Az előző két programunkban az üzleti szférában tevékenykedő közel 30 hazai társadalmi vállalkozás fejlesztéséhez járultunk hozzá. A most szeptemberben lezárult legutóbbi programunkban a tervezett két legjobbnak járó díjat négy vállalkozás között osztottuk szét, mivel a programban tanultak alapján mind a négyen kiemelkedő színvonalú üzleti tervet készítettek. A sok pozitív visszajelzés alapján örömmel folytatjuk a programot azzal a szándékkal, hogy szakmai partnerünkkel, a NESsT-tel együtt érdemben hozzájáruljunk a társadalmi vállalkozások elterjedéséhez Magyarországon.”
A NESsT tízéves szakmai tapasztalatára épülő tíz hónapos program során a részt vevő vállalkozások a piackutatás és -elemzés, a marketing és márkaépítés, a működés és menedzsment, a pénzügyi menedzsment és kockázatkezelés, valamint a társadalmi célok elérése területén fejleszthetik ismereteiket és kompetenciáikat.
„A társadalmi és az üzleti célok kreatív és változatos ötvözési lehetőségeit jól példázza a nemrégiben lezárult korábbi verseny négy legjobban teljesítő résztvevője. A fontos társadalmi kérdéseket igényesen feldolgozó gyermekkönyvek, az esélyhátrányokat csökkentő szociális internetszolgáltatás, a környezettudatosság kreatív eszközökkel történő népszerűsítése vagy a közösségépítő ökologikus játszóterek létrehozása eltérő jellegű, de egyformán jelentős társadalmi problémák megoldását célozzák. Nagy izgalommal várjuk, hogy az idén milyen vállalkozásokkal gazdagodik a NESsT és a Citibank által támogatott társadalmi vállalkozások köre” – mondta a harmadik éve futó programról Roxana Damaschin-Tecu, a NESsT európai vállalkozásfejlesztési igazgatója.
A program végeredményeként a résztvevők egy pénzügyi és társadalmi szempontokat egyaránt tartalmazó üzleti tervet készítenek, a két legjobb tervet benyújtó vállalkozás egyenként tízezer dolláros támogatást is kap társadalmi tevékenysége beindításához, illetve fejlesztéséhez. Ezen felül a vállalkozásoknak lehetőségük nyílik üzleti mentorokkal való kapcsolatépítésre a Citibank, illetve a NESsT Üzleti Tanácsadói Hálózata révén, amelynek tagjai az üzleti világ elismert szakemberei, továbbá ingyenes promóciós lehetőséghez is jutnak a NESsT marketingcsatornáin keresztül.
A részletes pályázati feltételekről az érdeklődő vállalkozások a NESsT honlapjáról, a http://www.nesst.org/?portfolio=citi-sme-iii-competition linken tájékozódhatnak.
A program a Citi Alapítvány támogatása és a Citibank dolgozóinak önkéntes munkája révén valósulhat meg, amely az üzleti tervek értékelésére, a vállalkozások mentorálására, valamint előadások megtartására egyaránt kiterjed.
A Citiről
A Citi vezető globális pénzügyi szolgáltatóként körülbelül 200 millió lakossági, vállalati, állami és intézményi ügyfelet szolgál ki világszerte több mint 160 országban és közigazgatási területen. A Citi a pénzügyi termékek és szolgáltatások széles skáláját kínálja ügyfelei számára, beleértve a lakossági banki szolgáltatásokat, a hiteleket, a vállalati és a befektetési szolgáltatásokat, az értékpapír-kereskedelmet, illetve a tranzakciós szolgáltatásokat és a vagyonkezelést.
A Citi Alapítványról
A Citi Alapítvány világszerte elkötelezetten támogatja a hátrányos helyzetű egyének és családok gazdasági lehetőségeinek bővítését, illetve a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférésüket, hogy segítséget nyújtson életszínvonaluk növeléséhez. A Citi Alapítvány globális támogatási stratégiájában kiemelkedő szerepet kap a mikrofinanszírozás, a vállalkozásfejlesztés, a fiatalok oktatása és önfenntartásra való felkészítése, a pénzügyi oktatás és képzés, valamint a pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés biztosítása. A Citi Alapítvány a mikrofinanszírozás, valamint a vállalkozásfejlesztés területén működő partnereivel együtt támogatja a környezetvédelmi programok és innovációk megvalósítását. További információ a www.citifoundation.com címen található.
| Médiakapcsolatok: |
|
|
|
| A Citibank részéről |
|
|
|
| Hencz Éva |
|
Tel: (06-1) 374-5184 |
|
| ügyvezető igazgató |
|
Mobil: 06-30-250-7473 |
|
| |
|
Fax: (06-1) 374-5115 |
|
| |
|
|
|
| A NESsT részéről: |
|
|
|
| Horváth Anna |
|
Tel: (06-1) 267-0231 |
|
| tanácsadó |
|
|
|
| |
|
|
|
|